(Kardos András)
A Hidas.
Azt hiszem lényeges jellemző kiindulás
megemlíteni, hogy nem volt gúnyneve, beceneve, mint az a legtöbbünk estében
előfordult! Hidasnak, Gyurkának és némely nőneműek, Gyuri
bácsinak szólították.
Egész lényét a hallatlan becsületesség és az abszolút pacifizmus jellemezte! A
légynek sem ártani akaró ösztönös hozzáállását mégis megerőszakolta a
kommunista — „hívő kommunista” — hitvallás szerű életfelfogása.
Így a Párt által megkövetelt „harcos”
állásfoglalás számára nagy lelki megterhelést igénylő praktikumot követelt
tőle!
Pacifizmusára egy jellemző esetet
említek fel. Egyik reggel kivörösödve és a felháborodottság látható jeleivel
állított be a laborba. Dúlt-fúlt és ez annyira szokatlan volt, hogy mindenki
kérdezte, hogy mi történt?
Képzeljétek el, mondta, jövök az „U” buszon
és egy ronda, erőszakos pasas a könyökét a
gyomromba nyomta! Tudjátok, hogy milyen zsúfolt a busz, nagy
megerőltetéssel odébb furakodtam! De ez az erőszakos barom utánam
tolakodott és ismét belém fúrta a könyökét! . . Hát én olyan dühös lettem, hogy
minden erőmet összeszedve a busz legvégébe tornásztam magam és a pimasz
oda már nem tudott utánam furakodni!
Mivel korábbi súlyos TBC megbetegedéséből
hosszas, de sikeres szanatóriumi kezeléssel gyógyult igen mértékletes módon élt
és teljesen absztinensként állt a szeszesital fogyasztással. Azonban a „közösségi
élet” ez időben történő íratlan szabályának betartása (nem vagy
ember, ha nem iszol egy pohárral!) a fenti
elvekből kifolyólag, mint erősebb kutya megvétózta az
előzőt.
Így a labor vagy HIKI rendezvényeken Gyurka,
annak ellenére, hogy tudta a következményeit, azt a poharat (az emberré válás
váltságdíjaként), tüntetően felhajtotta!
Ettől a perctől kezdve mély
letargia lett rajta úrrá és az a pohár, amely másokat (akik már különben is
többszörösen emberek voltak!) felvidította - Őt a
síráshatárig és még néha azon túl is a letargia karjaiba taszította!
Mint a labor egyik osztályvezetője (majd
később laborvezetője) ő is alkalmazkodott a bevált vezetési
stílushoz és szabad teret engedett a jókedvű viccelődésnek és maga is
szeretett jókat nevetni a sikerült tréfákon és itt-ott még be is segített,
persze csak a maga igen mérsékelt „etikailag” megengedhető módján!
A legtöbb rendezvényen szívesen részt vett,
még ha azok néha számára megerőltető fizikai kondíciót igényeltek is,
mint pl. túrák, sportrendezvények.
Az az ember volt, aki ultizni nem szeretett és nem is
ultizott, de bridzselni igen! És bár a társadalmi (és részben a szakmai is!) előrehaladási lehetőség (még ma is óvakodva ejti
ki az ember azt a szót, hogy „karrier”) az ő idejében elképzelhetetlen
volt az ultizni tudás ismerete nélkül, még a Pártsugallat sem tudta őt az
ultira rávenni, maradt a bridzsnél! — magyarra fordítva nem volt karrierista!
Jellemzően első pillantásra
felismerhető sémita kinézete alapján Őt mindenki zsidónak ítélte meg.
Párt állásfoglalása és saját hite alapján Ő saját magát kommunistának
ítélte! (Emlékeim szerint pártitkár is volt. [A
szerk.])
Tudomásom szerint egyike volt aki a IV- es laborból vonult nyugdíjba!
Kemény Ádám
(Kardos
András)
Ádám, Ádi, dugó, . . .
Ő egy egészen külön mintapéldányt
személyesített meg a 4-es Labor életében. Pohos, Micimackó kinézetű
alakjával, lúdtalpas, kissé ingadozó járásával már külső kinézetre is a
nem mindennapi figura benyomását keltette az emberben.
Magas intelligenciájú technikai - tudományos
képzettségével, örökké panaszkodó, siránkozó de
mindent optimistán látó, hallatlan munkaintenzitású valakiként emlékezem rá.
Ádám volt az aki
soha de soha pontosan a munkahelyén megjelenni nem tudott de éjjel 11 -12 -ig dolgozott irodájában és gyártotta tudományos papírjait
egy tíz deka parizer és zsömle majszolása közben és (úgy tudom) , hogy gyomor,
vagy valami hasonló rákban halt meg — végre elért külföldi, németországi
kiküldetésben. Ott, betegágyánál Ernst Lali látogatta őt meg, búcsút véve
az előzően évekig egymás ellen harcoló, egymást állandóan ugrató de közös köldökzsinóron élő „ikertársától!”
(Lali elmondása szerint Ádám a „karjaiban” halt
meg. Tényleges betegsége hasnyálmirigy rák volt. [A szerk.])
A 4-es labor humortörténetében jóformán
korszakot felölelő és mindenki által figyelmes érdeklődést keltő
párharc: Lojzi és Ádám között ennek az egyik bázisát
adta meg.
Ádám állandó metamorfózis alatt leledzett.
Megnősült, mert azt hangoztatta, hogy ő poligám típus. Elvált, mert
rájött, hogy ő egy monogám típus. Újra megnősült, mert ő monogám
és újra elvált, mert ismét meggyőződött, hogy ő egy igazi
monogám!
Fukarsága mar a nevetségességgel párosult.
Ismert volt az ő „parittya kávéja”. Ha vendégséget hívott össze, kávéval
kínálta vendégeit. Ezt a következőkeppen készítette. Feltett egy fazék
vizet főni, és amikor az forrt, egy szem kávébabot lőtt azon
keresztül - parittyával!
Egy alkalommal meglátogattam a Falk Miksa
utcai lakásán. Bemenve a szobába, Ádámot a nyitott ajtajú cserépkályha
előtt láttam hasalni és karja válláig a cserépkályhában volt. — Mit
csinálsz, kérdeztem? .Várjál, várjál — válaszolta és utána diadalmasan mutatta
nekem a kb. fél centinyi csikket, amit a kályhából vakart ki!
„Látod, jól emlékeztem” mondta. Három héttel
ezelőtt volt nálam egy pár ember és egyikük ide dobta be a csikket! Aztán
rágyújtott a zsákmányra.
Egyik szenvedélyes hobbija a művész
fényképezés volt, különösen s „High Key” eljárást
kedvelte nagyon.
(A „High
Key” stílust talán úgy lehet definiálni, hogy fehér a fehérben. A legsötétebb
árnyalat is világos szürke. Az ötvenes években nagy
divat volt. [A szerk.])
Sok fotópályázaton indult és jelentős
díjakat nyert. Egy alkalommal, a Vasas szakszervezet egy díjat megnyerve sokat
szapulta az olcsó díjazást és napokig morgott, hogy miképp lehet első
díjként egy olcsó eloxált alumínium tálcát egy alumínium cigarettatartó
pikszissel és egy ugyanolyan gyufaskatulya borítóval kiadni.
Márkus János odavetette neki, hogy: Ádám, ha
annyira nem tetszik neked, add nekem.
Ádám, aki amúgy is dühös volt, azt felelte. Tudod mit? Neked adom, ha kinyalod
érte a fenekemet! János, aki tovább akarta Ádámot cukkolni, azt felelte, hogy „ez
nekem annyira tetszik, hogy meg a fenekedet is kinyalom érte!”
És ekkor történt a nagy hecc, hogy János kinyalja . . .
Az esemény a 17-es épületi labor Lojzi vákuum szivattyúja mögött került lebonyolításra.
János a zsebébe rejtette a „nagy slézingert” tele vízzel azzal a szándékkal, ha Ádám letolja a nadrágját és
nem lát hátra, ő a slézingerből
(csővel ellátott gumilabda) egy jéghideg vizes alapos befröcsköléssel
örvendezteti meg a várt „melegebb természetű” kezelés helyett!
Az előre történt elrendezés alapján én a
szivattyú közelében álltam a hátam mögé rejtett fényképezőgéppel, hogy
megörökítsem a „kolosszális” pillanatot, azonban Ádám az utolsó másodpercben „szimatot”
kapott — különben is gyanús volt neki János buzgó ajánlata — és szeme sarkából felplankolta a slézigert és János
fele rúgott, aki védekezően hátra ugrott és kiverte kezemből a
fényképezőgépet. Így meg a részlet töredékeket sem sikerült képen
megörökíteni!
A „Lojzival” való
legendássá vált állandósult harc éveken keresztül kettejük majdnem mindennapos
attrakciója volt.
Már napokkal előre kitervelt és néha
óriási munkabevetést igénylő, de fáradságot nem ismerő „legfontosabb”
tevékenység volt.
Lali a fiókjában tartott egy parafa dugót.
Ádámot dugónak csúfolta és ha éppen egy jó kis verésre
vágyott, csak elővette a dugót és szó nélkül Ádám felé mutatta, ezzel
mindig a bika dühét provokálta ki Ádámból, aki azonnal nekiesett Lojzit verni!
UGYANEZ
Márkus János tolmácsolásában:
Történt egyszer, hogy az Ádám egy
fotópályázaton valamilyen dohányzó-készletet nyert (merthogy nagy fotós volt).
El akartam kunyerálni tőle, mivel ő nem dohányzott. Közölte, hogy szó
sem lehet róla, de ha kinyalom a s…ejtheti mindenki
mijét, akkor odaadja. Mire természetesen rögtön belementem, de kikötöttem, hogy
csakis nyilvánosan, mindenki előtt. Ebbe belement.
Átmentem a szobámba, felvettem a köpenyemet
és mindkét zsebébe tettem egy-egy
akku savazáshoz szolgáló gumilabdát, jó hideg vízzel
megtöltve. A fogadásnak gyorsan híre ment, mire Ádámka
nekikészült a műveletnek, már a labor összes férfi tagja összegyűlt a
Lali szobájában (a lányokat isten tudja miért, de kizártuk). Ádám elkezdte
letolni a nadrágját, mire mit tesz Isten, épp akkor kellett a Francinak belépni (a VIP - nek is??? Nem tudom). Először
nem értette, mire megy ki a dolog, de amikor elmondták neki, már nem is
tiltakozott a művelet ellen. Közben Kardos Bandi, aki szintén fotós volt,
előkészítette a fényképező gépet. Amikor mondtam, hogy kezdhetjük,
Ádám letolta a nadrágját, én pedig mögötte egyszerre mindkét savazó labdából
ráfröcsköltem az összes vizet. Nagy derültség, de sajnos az utókornak nem
sikerült megörökíteni, mivel úgy léptem hátrafelé, hogy pont eltakartam a
fényképezőgép látószögét. Kár, szép emlék lett volna (ide lehetett volna
tenni a képet).
Történetek:
(Kardos András)
Lali egy nap egy májkrémes (5 dekás) dobozt
egy 2 inch széles kékre edzett laprugó egyik végére szerelt fel és a dobozt
megtöltötte egy Pálpusztai-sajt vízben rohasztott büdös levével. A
“Mesterművet” Ádi íróasztalfiókjába úgy
helyezte, hogy a fiók kihúzásakor a laprugó működtette dobozból a
pálpusztai levet a kihúzó arcába és mellére katapultálta!
Hát Ádi kihúzta — a
fiókot — de Lali kihúzta a gyufát! . . az alábbi
módon:
Következő napokban Ádi
is ugyanígy kipreparált egy pikszist és megtöltötte a műhelyből
elorrolt kék, indigó tusír festékporral. A hatás
frenetikus volt, mert Lojzi is kihúzta! Úgy nézett ki
a kezelés után, mint egy doberdói srapnelszilánkos, akinek arcán
kitörölhetetlen nyomot hagyott a kékeslilás puskapor srapnel - tetoválása.
A hatást meg fokozta, hogy a festéknyomokat Lojzi próbálta lemosni arcáról de
a tusír festék csak olajban oldódott és a víz csak
elmázolta a kékséget rajta. Lojzi még napokig
kínlódott az eltávolítással.
A
bosszúra egy „rettenetes” és hatásában igen jól sikerült responzolás
következett, amely — meg kell adni
Lojzinak az elismerést — mint bosszú, igen nagy
megelégedést eredményezett, mind önmagának, mind a hallgatóságnak
ill. a „szemtanúság” - nak.
Azokban a napokban majdnem minden nap az u.n. tisztviselő eső kísérte a 4 óra körül a
gyárból kitóduló tömeget. Ádám egy drapp esőköpenyben jött be mindig ezidőtájt, a várható eső miatt. Lojzi Ádám esőköpenyének öltözőszekrényben lógó
jobb zsebébe egy viaszos papírba csomagolt maréknyi tafotazsírt — a piros
színű gépzsír, amibe a rozsdásodás kivédésére a nem festékkel bevont
gépalkatrészeket, fém alkatrészeket bekenték és úgy szállítottak ládákban —
csempészett be nem sokkal a 4 óra előtt.
Mivel a dologról mindenki tudott, mi Ádámot
körülvéve az Izzóval szemben lévő villamos megállóhoz kísértük és együtt
bezsúfolódtunk az un. bumli kocsiba, de utána mindannyin egy kissé elhúzódtunk
a közeléből, sejtvén a következendőket.
Ekkori időkben a hetijegy rendszer volt
érvényben és mikor a kalauz furakodva Ádámhoz ért és ő benyúlt a zsebébe a
jegyért, keze belemélyedt az ügyesen kipreparált, tafotazsír csomagba!
Hogy a kezét ki tudja húzni a zsírból Ádámnak
át kellet nyúlnia a másik kezével és lefogni az
esőköpenyt kívülről. Kezét cuppanva húzta ki a zsírból és ujjain a ragadós
zsír hosszú, drakula szerű vörös korom
ragadványokat hagyott! Kezét vissza akarta csúsztatni a zsebébe
de a körülötte lévő utasok üvöltve tiltakoztak, hogy kezét leeressze ,
marha, hülye állat, disznó, felkiáltásokkal titulálva Ádámot a keze felfele
tártasára kényszeríttették egészen a 3-as Kádár utcai végállomásának eléréséig.
Ádám kénytelen volt a másik kezével alátámasztani a tafotásat és csak így bírta
ki a végállomásig, hogy a lincselést elkerülje!
Más:
Ádinak volt egy „nem teljesen veszélytelen” akciós korszaka,
amikor szenvedéllyel gyártotta a „cukorrakétákat!”
A technológia a következő volt.
Levágott, mintegy 10-12 cm hosszú 6-8 mm átmérőjű sárgaréz
csődarabokat és azoknak egyik végét kalapáccsal majdnem légzáróan
ellapította. Az így képződött és a másik végen még nyitott csövet kálium
hipermanganát és kristálycukor “rakéta hajtóanyaggal” töltötte fel, majdnem
színültig.
A nyitott szájú véget a nagy satuban
összelapította, hogy a csőfal egy keskenyrésű kiáramló nyílást
képezett. Az így „kilövésre kész” rakétát a lezárt végével a nyitott ablak
irányában úgy rögzítette — egy nem túl szorosan záró — kis satu pofai között,
hogy a fele kiállt a satuból teret engedve annak Bunsen lánggal történő
hevítésére!
A
hevített rakétakeverék egy üstökösszerű csóva lángot hátralövellve a
“Rakétát” kirepítette az ablakon, azon az ablakon, amely alatt — két emelet
melységben — az Izzó nyíltterű benzin tárolási telepe volt!
Ádám hihetetlen sikerélményeit Franci hivatalos és
oltári lebrigölese borította gyászba, aki közölte
Ádámmal, hogy „csak
egy ilyen seggfejnek lehet ilyen szerencséje, hogy meg
nem robbantunk fel!”.
Ádámmal kapcsolatos két
élményem:
1959-ben nyaralással
egybekötött dunai evezős túrát tervezetem Pestről Bajára. Feleségem
még nem rendelkezett nagy gyakorlattal, ezért beszerveztem Ádámot is, hogy
legyen váltás is az evezőpadon.
Pálffy Attilától kölcsönöztünk egy kielbotot és a római partról leeveztünk — 4 vagy 5 nap
alatt Bajára. Mikor kikötöttünk Baján a Sugovica egyik stégénél, Ádám összekapta
a holmiját, és rohant az állomásra, hogy még elérje a pesti vonatot és
időben érkezzen meg az esedékes randevújára. Ennyi lett a nyaralása. A
szervezés magasiskolája!
A másik esemény: Ádám minket
is vendégül látott. Nem emlékszem, hogy ihatatlan lett volna a kávéja, pedig
erre kényes vagyok. Maradandó élményt szerzett viszont azzal, hogy bemutatott a
„Carmina Burana” - nak,
mely azóta is a kedvenceim közé tartozik. (Akik nem ismerik: Carl Orff
szerzeménye. Csodálatos zeneszám. [A szerk.])
Más.
Ádám „grafomán”
volt, és minden irománya szinte Biblia terjedelműre sikeredett. Egy
alkalommal a több száz oldalas kutatási jelentése 100. oldalán tett egy
megjegyzést: „Aki eddig elolvasta, az jelentkezhet nálam egy 100 forintért!”
Volt jelentkező: Rédl
Bandi bácsi.
Hosszú éveken keresztül írta
a kandidátusi disszertációját, de sohasem fejezte be.
Meggyőződése volt,
hogy Kompordai utálja és mindenben gátolja.(Erre Bandi szerint itt nem
részletezendő oka is volt. [A szerk.])
Ernszt Lajos
(Kardos András)
Lali, Lojzi…
Bár ebben a „furcsa páros” kettősben
Ádám volt a hangadó figura azonban nem volna „fair elbírálás” ha Lojzi szerepét a játékban lekicsinyelnénk. Ő volt az,
ha a szadista és mazohista vicc két alakját velük
helyettesítenénk be, feltétlenül Ádi lenne a
szadista, Lali a mazohista. A vicc poénjára
asszociálva: Ádám sohasem tudta megállni, hogy ha a mazohista
partner (L.) azt kérte, hogy „űss”, ő (A.)
nem tudta megtartóztatni magát és ellenállni a kísértésnek, hogy ne üssön,
habár ez a mazohista Lali kielégülését okozta és nem
szenvedését!
Ernst Lajos gyenge fizikumú, de erős
akaratú egyéniség volt. Olyannyira erős, hogy önedzéssel fizikai
kondícióját is tetemesen fejlesztette és kitűnő színvonalra emelte.
A természetjárás, hegymászás és ennek
speciális barlangkutató tevékenységet lelkesen gyakorolta. Halála is sportolási
(németországi reggeli „joggingolása”) tevékenysége
közben érte, 70 éves korában!
Sovány, majdnem aszkétaszerű kinézetével, több dioptriás szemüvegével,
amely kissé bagolykinézetet kölcsönzött arcának, megjelenésének nyomott hagyó
kinézetet kölcsönzött.
Ha valamire nem tudott magyarázatot adni,
mindig ezt válaszolta:— kezével magyarázó nyomatékot adva szavainak és hármat négyet pislantva szemeivel — majd meg fogom kérdezni
a Nágelt. (Nágel Feri volt
a „minden tudás forrása” és a „bölcsesség kútfeje”).
Bár ez személyes élmény, elmondom, hogy
Lajosnak „nőügyei” voltak. Egy alkalommal arra kért: „Bandi, légy szíves
gyere el velem, egy kényes ügyből kifolyólag szükségem van egy erős
ember támogatására, mert azt hiszem engem meg akarnak verni!”
Megmagyarázta, hogy kapcsolata van egy
leányzóval, aki katonai társaságban forog. Ezek a „barátai” ellenzik a leányzó
vele való kapcsolttartását és „megbeszélésre” hívták el őt, ahol tisztázni
akarnak „bizonyos” dolgokat. Fél egyedül elmenni, de feltétlenül el akart
menni.
Megjelentünk a közeli, újpesti (Árpád út) tetemrehívó helyén, ahol már vártak ránk , a „leányzó”
(mintegy 30 év körüli elég csinos küllemű nőszemély) és két másik
fickó, egyikük katonai egyenruhában. Úgy látszik ők is „hívtak valakit” és
mint utóbb kiderült ez a hadsereg örökös dzsúdó bajnoka volt, egy 2,10 méteres
hústorony, bizalmat keltő orángutánszerű kinézettel és simára gyalult
fülekkel! Nem voltunk egy súlycsoportban!
Mi Lalival egymásra néztünk és átváltottunk
az „egyszeri cingár cowboy” viccre — aki mikor felháborodva
berúgva a „saloon” ajtaját „Ki festette zöldre a
lovamat?” Kiáltása után az egyik asztal mellől felemelkedő hústorony „én”,
válaszra így folytatja: „csak azt akarom mondani, hogy megszáradt a festék és
lehet lakkozni!” — és óvatosan elhúztuk a csíkot.
Lali és Bandi — az első
4-es labor tátrai kirándulásakor, mikor mindannyian megmásztuk a Rissit — „játszásiból” kettesben a Gerlachfalvi
csúcsot is megmászták.
Ennél a kirándulásnál
fordult elő, hogy az „elektricska” egyik
megállójában Lali erősen hangoskodott. Voltam bátor és megkíséreltem
csendesíteni, mire ő: „mi a baj? Én otthon vagyok!” Ehhez képest
néhány év múlva disszidált NSZK-ba.
Lali nemcsak Ádámmal
kapcsolatos „zríkálásáról” volt nevezetes, hanem a
kutatásairól is. Tudomásom szerint itthon elsőként állított elő
ultravákuumot, és nemzetközileg is jelentős eredményt ért el a téremissziós mikroszkópiában.
(1974 - ben
a heidelbergi várban egészen véletlenül találkoztunk.)[A
szerk.]